A kurzusról

A nyugati kultúra hallatlanul fontos, mára mégis nehezen megközelíthető műfaja az opera. Ennek részben az az oka, hogy ez a műfaj több művészeti ág kereszteződésében áll. A Páholytájoló mesterkurzusa megmutatja, hogy mely darabokkal érdemes kezdeni a közeledést; hogyan lehet értő módon páholyba ülni, és akár zenei előképzettség nélkül is egészen összetett rétegeit befogadni egy operának, egy zenedrámának. A kurzus során ezért elérhetővé tesszük a legalapvetőbb információkat is, amelyek megismerése után váratlan, tágas és máshol nem elérhető összművészeti keretben értelmezzük a dalszínházi produkciókat.
A Páholytájoló első sorozatában egy Mozart, egy Verdi és három Puccini opera elmélyült értelmezésére vállalkozunk. A kurzus előadásai a brit Royal Opera House 2022/23-as évadának nemzetközi közvetítéseihez készültek, átfogó tananyagként a magyar közönség számára.

Tematika

  • 1

    Bevezető

    • Mozart üdvözlete

    • Mennyire ismered Mozart, Verdi és Puccini műveit?

  • 2

    Puccini: Pillangókisasszony

    • Szereplők és cselekményvázlat

    • A Pillangókisasszony értelmezése

    • Rejtvény a Pillangókisasszonyhoz

  • 3

    Puccini: Bohémélet

    • Szereplők és cselekményvázlat

    • A Bohémélet értelmezése

    • Rejtvény a Bohémélethez

  • 4

    Puccini: Turandot

    • Szereplők és cselekményvázlat

    • A Turandot értelmezése

    • Rejtvény a Turandot-hoz

  • 5

    Mozart: Figaro házassága

    • Szereplők és cselekményvázlat

    • A Figaro házassága értelmezése

    • Retjvény a Figaro házasságához

  • 6

    Verdi: A trubadúr

    • Szereplők és cselekményvázlat

    • A trubadúr értelmezése

    • Rejtvény A trubadúrhoz

  • 7

    Lezárás

    • Csak így tovább

    • Záró rejtvény

    • Tanúsítvány

    • Visszajelzés

Kik ajánlják?

Verdi

"Hangjegyeim, legyenek azok szépek vagy csúnyák, sohasem véletlen szülöttei, és mindig mondani akarok velük valamit."

Csáth Géza Pucciniről

“Ő ma a világ legnépszerűbb élő zeneszerzője… Ez új világ. Ez a muzsika sajátságos asszociációkat kelt és olyan lelki régiókat mozgat meg, ahová eddig hangokkal el nem ért senki.”

Schiller levele Goethének

“Az opera a muzsika hatalma révén, és mert szabadabb harmóniával bizsergeti az érzékeket, szebb fogékonyságra hangolja a kedélyt; itt még a pátosz sem korlátozza a játék szabadságát, hiszen zene festi alá, a csodálatos, az érzékfeletti (amely ezúttal nincsen száműzve) pedig szükségképpen közömbössé tesz a bemutatott történet iránt.”

Kiknek ajánljuk?

Azoknak, akik, noha nyitottak a kultúrára, mégis lefagynak, ha operába kellene menni — mert itt biztos kézzel beavatást nyerhetnek egy olyan világba, amely része az elit kultúrának. Ugyanennyire ajánljuk azoknak is, akik rajongói a klasszikus és modern opera világának, mert a kurzus során olyan egyedi értelmezéseket kapnak, amelyek nem érhetőek el a szokványos operakalauzokban. Ez a kurzus azoknak szól, akik kíváncsiak irodalmi, filozófiai, kultúrtörténeti, társadalmi nemekről szóló, valamint pszichológiai, színháztudományi, teológiai és művészettörténeti megközelítések zenés randevúira.

Az előadóról

Hoványi Márton

A Wagner kincse mesterkurzus vezetője, a MűGond társalapítója. 2017-ben szerzett Ph.D. fokozatot összehasonlító irodalom- és kultúratudományból az ELTE BTK-n, a PPKE HTK-n jelenleg doktorjelölt katolikus teológusként. Vendégkutatóként a K.U. Leuvenen, az Oxfordi Egyetemen és a Yale Egyetemen dolgozott, jelenleg egyetemi adjunktus az ELTE-n, ahol többek között nagy népszerűségnek örvendő táncértelmező kurzust is vezetett. Operához kötődő kurzusok vezetője a Müpa és a Magyar Állami Operaházban.
Bővebben



Bérletek

ÁFA-s számla igényed a fizetés előtt itt jelezd!
A lenti árak alanyi adómentesek, így ÁFÁ-s számla esetén +27% adót számítunk hozzá.
Minden jegy megvásárlásával az előadások 1 évig visszanézhetőek online a Thinkific oldalán.

  • 15,000.00 Ft

    15,000.00 FtPáholytájoló

    Virtuális páholybérlet

    A Páholytájoló előadásai e-leaningként elérhető formában bővítik a tudásodat.
    Irány a Milanói Scala!